Table of Contents
Kamateső vagy szemfényvesztés? A „jó hír”, ami mindenkinek drága
Orbán Viktor nemrégiben azzal a „jó hírrel” állt elő, hogy az állam kifizeti a lakossági állampapírok után járó kamatokat. Mintha ez valami rendkívüli esemény lenne, s nem egy teljesen alapvető állami kötelesség. Az állami kommunikáció gépezete azonban megállás nélkül zengi a kamatesőt, egy olyan egyszerű és kötelező feladatot, amelyet természetesnek kellene vennünk. Ez a túlzásbeli mesterkedés éppen annyira abszurd, mintha valaki büszkén jelentene be olyasmit, mint hogy a gravitáció továbbra is működik.
A valós történet azonban nem ennyire fényes. Az idei évben 1700 milliárd forintot fordítanak a lakossági állampapírok kamatainak kifizetésére. Ebből az összegből 1300-1400 milliárdot a prémium magyar állampapírok (PMÁP) tulajdonosai kapnak. Ez nem kis pénz, és bizonyára örömmel fogadják azok, akik részesülnek belőle. Csakhogy az így kifizetett kamatok a magyar lakosságnak csupán egy szűk kisebbségét érintik közvetlenül, míg az adófizetők többsége ebből nem „aranyesőt”, hanem leginkább csak esőt kap.
A kevesek ünnepe, a többség terhe
A számok beszédesek: Magyarországon körülbelül 820 ezer ember rendelkezik lakossági állampapírral, ezen belül 550 ezer ember birtokol PMÁP-ot. Ha figyelembe vesszük, hogy a 18 év feletti lakosság száma 2022-ben közel nyolcmillió volt, nyilvánvalóvá válik, hogy a prémium állampapírok tulajdonosai csupán a népesség körülbelül hét százalékát teszik ki. Ha feltételezzük, hogy családjaikban mások is profitálnak ebből – legyenek akár házastársak, gyerekek vagy nagyszülők –, akkor is legfeljebb a lakosság körülbelül 25 százalékára terjed ki a kamateső jótékony hatása. A maradék 75 százalék azonban hoppon marad.
Mindez még élesebb fényt vet a helyzetre, amikor kiszámítjuk, hogy a kamatkifizetések költsége fejenként 147 ezer forintra rúg. Igen, jól olvasta: minden magyar állampolgárnak, beleértve a csecsemőket és az időseket, 147 ezer forintjába került az, hogy néhány millió ember élvezhesse az extra hozamokat. Ez már korántsem tűnik olyan „jó hírnek”, ugye?
Miért adnak ennyit a keveseknek?
Nem nehéz észrevenni, hogy az állampapírok kamataiból elérhető profit erőteljesen koncentrált. Akik a legnagyobb összegekkel rendelkeznek, azok élvezik a legnagyobb hasznot, míg a többiek kénytelenek elviselni ennek a rendszernek a költségeit. És bár lehet hangzatos posztokat írni, hogy „pénzeső hullik a magyarságra”, valójában egy mélyen egyenlőtlen elosztásról beszélünk, amely tovább növeli a szakadékot a társadalmi csoportok között.
A kommunikáció viszont mestermunka. Nagy Márton miniszter közösségi oldalán látványos diagramokat osztott meg az állampapírok népszerűségéről, amelyeken csak a rózsaszín jövő látszik. De vajon tényleg ünnepelnünk kell egy olyan pénzügyi konstrukciót, amelyet kevesek dúskálása és sokak mellőzése jellemez? És vajon szemet kell hunynunk afelett, hogy az infláció emelkedése – amely végső soron a kamatokat is felturbózta – ugyanazon kormányzati politika következménye, amely most az állampapírokkal „örvendeztet” meg minket?
Egy természetes jelenség hamis színben
Az igazság az, hogy a kamatkifizetés nem ajándék, hanem az állam kötelező feladata. Az, hogy ezt „jó hírként” próbálják tálalni, inkább cinizmus, mint valódi eredmény. Ideje lenne tisztán látni: a lakossági állampapírok rendszere jelen formájában nem egész Magyarország gazdasági stabilitását szolgálja, hanem egy szűk réteget kedvezményez – méghozzá a többség rovására.
Forrás: 444.hu/2025/02/25/omlik-rank-a-kamateso-es-ez-olyan-jo-hir-hogy-fejenkent-147-ezer-forintunkba-kerul
