Orbán Viktor és a Nemzeti Radikalizmus Útján
Az utóbbi időszakban Orbán Viktor, a miniszterelnökségről leköszönő politikus, egy sor váratlan interjút adott, amelyek üzenetértéke meghatározó a jövő politikai táját tekintve. Különösen figyelemre méltó volt a Dopeman stúdiójában tett megjelenése május második hetében, ahol többek között a nyíltan uszító Vadhajtások portált emelte ki mint „fő igeforrását”. Ezzel a gesztussal Orbán nem csupán a radikális diskurzus irányába terelte a figyelmet, hanem az egész politikai tájat is újraértelmezte, amikor a „kurucos” nézőpontokat vázolta fel.
A politikai helyzet elemzése során Orbán hangsúlyozta, hogy a konfliktusokba való beállás elkerülhetetlen, továbbá kiemelte a Brüsszellel való viszony folytatásának szigorúságát. A frakciót és a szövetséget a szigor és keménység irányába terelte, jelezve, hogy a „nemzeti oldal” mozgalmát szervezni kívánja a háttérből. E tekintetben megfogalmazta azt is, hogy a szélsőséges, radikális válaszokra szükség van a politikai táboron belüli egység megőrzése érdekében.
Két héttel később elzarándokolt a Magyar Nemzet szerkesztőségébe, ahol a „nyulak helyett tigrisekként” való küzdelemre buzdította követőit. E kijelentések azt mutatják, hogy Orbán nem csupán reagálni kíván a politikai helyzetre, hanem proaktívan a radikalizmus irányába kívánja terelni a Fidesz stratégiáját is, hangsúlyozva, hogy a jövő politikai manifestációja a szélsőjobboldali diskurzus köré épülhet.
Bár Orbán nem hajlandó felülvizsgálni az utóbbi évtizedekben végrehajtott, egyre inkább kirekesztő politikáját, az az elmúlt választásokon érkező vereség tapasztalata nyilvánvalóan beavatkozik a stratégiájába. Meggyőződése, hogy a Fidesz korábbi kampányainak erélytelensége vezette a politikai kudarcig. A radikális jobboldali elemekkel való kapcsolódás kezdetei már most nyilvánvalóak, mint azt a Dopeman által szervezett migrációs paktum elleni tüntetés is bizonyítja, amelyen szélsőjobboldali influenszerek mellett Fideszes képviselők is megjelentek.
A radikális és a konzervatív jobboldal közötti feszültség és együttműködés példázza Orbán stratégiáját, amely két fő okra épül. Az egyik a történelmi válasz a politikai vereségre, amely minden alkalommal az „erősebb fellépés” melletti érvet hozza elő. A másik ok politikai megfontolás: az orbánizmus által vallott elv, miszerint foglaljanak el minden tért, mindenáron.
