Habsburg Ottó és a Kína-Hun Kötődés
1976 májusában egy München melletti bajor kisvárosból érkezett levél hozott új színt a Kínai-Magyar Történelmi Társaság megalapításával kapcsolatban, amelynek elnöki posztjára Habsburg Ottót, az utolsó Habsburg trónörököst, Zichy Ladomér, egy magyar emigráns arisztokrata kérte fel. Zichy már évek óta Nyugat-Németországban élt, amikor a levelet megfogalmazta, és annak tartalma különösen figyelemre méltóvá tette Ottó válaszát.
Habsburg Ottó nem csupán udvarias köszöntéseket fogalmazott meg; levelében merész kijelentésekkel élt, miszerint az emberi civilizáció gyökerei Közép-Ázsiába nyúlnak vissza. Ráadásul hangsúlyozta, hogy ezt a megállapítást kínai források alapján tudta megerősíteni – olyan adatokat hozva, amelyek Nyugaton szinte ismeretlenek voltak. E gondolatok továbbgondolásakor pedig „kimutatható vérségi kapcsolatokról” beszél, és arra a következtetésre jut, hogy ő maga is hivatkozhat kínai ősökre.
Mai olvasatban a fenntartott hun-kínai eredet gondolata meglepőnek tűnik, különösen egy európai dinasztia örökösének levelezésében a 20. század második felében, a hidegháború időszakában. Felveti a kérdést, hogy miként jelenhetett meg egy ilyen narratíva egy, a nyilvánosság elől gyakorlatilag eltűnt emigráns társaság keretein belül.
A levél tartalmának értelmezéséhez hozzájárul, hogy nem csupán az a lényeges, hogy Habsburg Ottó megfogalmazott állításai mennyire történetileg megalapozottak, hanem az is, hogy milyen eszmetörténeti hagyományokból táplálkozik az ő üzenete. Felvetődik, hogy ezek az eredetnarratívák hogyan éltek tovább az arisztokrata családok hagyományaiban, az emigráció gondolkodásában, illetve a politikai diskurzusban, és ezek mit árulnak el Európa saját múltjának és helyének felfogásáról Kelet és Nyugat között, még a 20. század végén is.
