Table of Contents
Légrády Sándor: A Propaganda Mestere a Változó Időkben
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nemrégiben hírét keltette egy rejtélyes figurának, Légrády Sándornak, aki a magyar propaganda egyik első számú szereplője volt. A múlt politikai tengereiben e szürke eminenciás életútja nemcsak szórakoztató, hanem rendkívül tanulságos is, hiszen a különböző rendszerek kiszolgálása mellett folyamatosan a megélhetésért is küzdött.
A Háború Gyanújában
1945 augusztusában a 39 éves grafikusművész Légrády Sándor a népbíróság célkeresztjébe került, bár konkrét vád nem merült fel ellene, a háborús bűnök gyanúja már a lépései nyomában volt. “A háborús bűnös” címet örökre magán viselő nevét ezen a néven emlegették, mivel a megelőző kormányok propagandaplakátjainak megalkotásában jeleskedett.
A Kicsi Csavar: Az Önvédelmi Stratégiájáról
Légrády mesterien navigálta a helyzetét, amikor úgy döntött, hogy a „csak parancsra cselekedtem” védekezéshez folyamodik. Az önfelmentés érdekében hangsúlyozta, hogy csupán alkalmazottként vett részt a plakátok elkészítésében, a kérdésekkel teli világban egyszerű idegenként tekintett magára, akinek korántsem volt hatalma a propaganda üzenetének megalkotásában. E kommunikációs trükkje ügyesen bolondította meg a hatóságokat.
Felmentés és Továbbhaladás
A levélírása után Légrády sorsa végül kedvező fordulatot vett, hiszen a népbíróság felmentette. Ennek ellenére az 1940-es évek végén a helyzet továbbra is sürgető volt, hiszen már 1948-ban visszatérhetett a bélyegtervezéshez. A kor viszonyait és politikai légkörét végignézve, a háború utáni Magyarország éppen nekik kedvezett. A rendszerek közötti váltásra és az alkalmazkodásra pedig a legjobb példát nyújtották az őt körülvevő zűrzavaros évek.
A Bélyegtervezés és a Pártátalakítás
Bár a népbíróság ítélete csak 1949-ben született meg, 1948-ban már a bélyeggyűjtők favoritjává vált. A szocializmus felé haladva, Légrády munkássága szépen tükrözte az új politikai rendszert: a bélyegeken keresztül formálta a nemzet arculatát. Legutolsó alkotása 1980-ból származik, amikor is a Tihanyi Apátság alapítólevelét örökítette meg. Az ő életműve az igazán ironikus csúcsát 1957-ben érte el, amikor a régi rendszer propagandistájaként közreműködött Kádár-címér kidolgozásában.
