A bécsi terrorcselekmény, amely megrázta Magyarországot
1985. december 27-én különleges esemény zajlott a bécsi nemzetközi repülőtéren, amely örökre beírta magát a magyar történelem annál a katasztrofális napnak a sorába, amikor egy művészcsoportot terroristák támadtak meg. A MALÉV bécsi irodájának munkatársa, Kapus György éppen a művészeket kísérte, amikor a tragédia bekövetkezett. A csoport tagjai, köztük Kibédi Ervin, Ambrus Kyri, Szegedi Molnár Géza, Fábián János és Berényi Ottó, Izraelbe tartottak fellépésre, amikor a véletlen egy jól megrendezett támadáshoz vezetett.
Reggel 9 óra körül Ambrus Kyri, a csoport énekesnője, elfelejtette magával vinni a szükséges fényképet a vízum megszerzéséhez, ezért Kapus elkísérte őt a fotóautomatához. Miközben elment a pénzváltóhoz, a repülőtér tömegében robbanások rázkódtak meg. A hangok, amelyek éles és pattogó zajokat adtak, egynek bizonyultak egy zavaros és véres eseménysornak, amely azonnal pánikot keltett a terminálban.
Kapus, aki a lépcsőn lefelé haladt, szétnézett, és döbbenten látta, ahogy kézigránátok repkednek a tömeg között. Azonnal megérkezett hozzá a tudatosság, hogy az életét mentse, és lehasalt, míg az El Al légitársaság biztonsági embere gépfegyverrel válaszolt a támadók tüzelésére. Amint visszaért Ambrus Kyrihez, megpróbálták elmenekülni a fotóautomatából.
A káosz és a félelem mindenütt jelen volt. A csoport másik tagja, Fábián János a check-in pultnál állt, amikor három gránát pattogva gurult be a tömeg közepére. A látvány elképesztően démonikus volt; amikor a gránátok felrobbantak, már nem volt menekvés. Szegedi Molnár Géza és Kibédi Ervin egymás mellett próbáltak bújni a pult mögé, mikor Géza súlyosan megsebesült. „A lábam — mondta —, nem bírom mozdítani a lábam,” sikoltotta, ahogy a sorsa megpecsételődött.
Szegedi utolsó szavai tragikusak voltak: „Meg fogok halni,” egy egyszerű üzenet az édesanyjának, amelyet döbbenettel és hipnotikus fémességgel kísérte az eszméletvesztés.
Ambrus Kyri tanúként visszaemlékezett a pillanatra: „Mindenfelé káosz, pánik, hisztéria volt. Ilyen méretű zűrzavart még soha nem láttam. Egy anya, karjában a gyermekével, akit golyó talál el… Nincs olyan hely, ahol ne lett volna vér vagy leszakadt testrész.” Az események súlya nem csupán a helyszínen volt nyilvánvaló, hanem a magyar közvéleményben is, amely mély döbbenettel és szomorúsággal reagált.
Ez a nap nemcsak a támadás miatt marad meg az emlékezetben, hanem a fájdalmas törés miatt is, amelyet a művészek, a családok és az érintettek életében okozott, emlékeztetve mindenkit a terrorizmus kegyetlenségére és a biztonság illuzórikus természetére.
