Table of Contents
Az ELTE új rektora és a kutatóintézetek sorsa
Darázs Lénárd, az ELTE legújabb rektora, a közszolgálati rádióban tett nyilatkozatában kifejtette, hogy az egyetem átveszi a HUN-REN-től leválasztott négy kutatóintézetet, amelyek közé tartozik a Bölcsészettudományi, Társadalomtudományi, Nyelvtudományi és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont. A rektor állítása szerint az ELTE „megmenti” ezeket az intézményeket, biztosítva működésüket az esetleges elhanyagolás és anyagi támogatás hiányának közepette.
A kérdések és kétségek
A kijelentések mögött számos kérdés rejtőzik. Miért van szükség a kutatóközpontok „megmentésére”? A HUN-REN döntése, amely a természettudományos (STEM) kutatási irányok prioritását hangsúlyozza, nem kecsegtet biztató jövőképpel a bölcsészettudományi és társadalomtudományi területek számára. Egyre több jel utal arra, hogy ezek a humán orientált intézetek a kormányzat szemében másodlagosnak számítanak, és a tudományos világban egyre inkább elhanyagolják őket.
Politikai szándékok és állítások
Darázs szavainak kontextusában a kormányzat körüli figurák, mint Schmidt Mária és Lánczi András, bölcsészellenes, ill. akadémiaellenes megnyilvánulásai is felvetik a kérdést: valóban a HUN-REN döntött, vagy csupán a kormány végrehajtó hatása érvényesül a kutatás jövőjét illetően?
Az érvelés különösen ellentmondásos, hiszen ha a STEM területek előnyben részesítése a HUN-REN szándéka, miért van szükség a politikai nyomásgyakorlásra? Ha a kormányzat áll a háttérben, Darázs nyilatkozata valójában csak a helyzet leplezésére szolgál. Az értelem és logika, amely eddig jellemezte a tudományos közéletet, itt most hatalmas ellentmondásba ütközik.
A tudomány jövője és a fennmaradás lehetőségei
Az ELTE célja, hogy biztonságos működést ajánljon a kutatóközpontoknak, de vajon elégséges ez ahhoz, hogy megakadályozza a humán területek további leépülését? A kutatási hálózatoknak alapjaiban kellene átgondolniuk, hogy milyen szerepet töltenek be a tudományos világban, és miért maradnak meg egy olyan rendszerben, ahol a természettudományos területek dominálják a finanszírozást.
Az is felvetődhet, hogy a kormányzat már nem képes arra, hogy egy ideológiai keretben helyezze el a humán tudományokat, és ezért kénytelenek „megmenteni” azokat. A korábbi kutatásellenes lépések ellenére a tudományos élet még mindig képes ellenállni a nyomásnak, de vajon milyen áron? Az egyetemek és kutatóintézetek jövője az elkövetkező években sok kérdést vet fel, és a válaszok iránti vágy könnyen érzelmi feszültséget generálhat a tudományos közösségekben.
